klinikai kérdés: a trimetoprim-szulfametoxazol egyenértékű-e a vankomicinnel a meticillin-rezisztens Staphyloccus aureus által okozott súlyos fertőzések kezelésére?

alsó sor: a trimetoprim-szulfametoxazol (tmp-SMX) a súlyos meticillinrezisztens Staphyloccus aureus (MRSA) fertőzések kezelésére a vankomicinnel összehasonlítva nem érte el a non-inferioritást, és ez a bakteremiában szenvedő betegek alcsoportjában fokozott mortalitáshoz vezethet., (LOE = 1B)

hivatkozás: Paul M, Bishara J, Yahav D, et al. Trimetoprim-szulfametoxazol versus vankomicin súlyos fertőzések által okozott meticillin-rezisztens Staphylococcus aureus. BMJ 2015;350: h2219.

a Tanulmány design: Randomizált, kontrollált vizsgálat (nonblinded)

forrás: Alapítvány

Elosztása: Rejtett

Beállítás: Fekvőbeteg – (tetszőleges helyre)

Tartalom

Bár a TMP-SMX kezelésére használható egyszerű bőr lágy szövetek által okozott fertőzések MRSA, jelenleg nem ajánlott komolyabb MRSA fertőzések, mint például a bacteriaemia vagy tüdőgyulladás., Ebben a vizsgálatban a kutatók megvizsgálták, hogy a tmp-SMX nem rosszabb-e a vankomicinnél súlyos MRSA-fertőzésben szenvedő kórházi betegek kezelésére. A vizsgálatban résztvevő betegeknél (N = 252) mikrobiológiailag dokumentált MRSA-fertőzések voltak, beleértve a bonyolult bőr-és lágyszöveti fertőzéseket, csont-vagy ízületi fertőzéseket, tüdőgyulladást vagy elsődleges bakterémiát. A TMP-SMX vagy vankomicin rezisztens MRSA izolátumokkal rendelkező betegeket kizárták.,

rejtett elosztás alkalmazásával a kutatók randomizálták a betegeket, hogy naponta kétszer nagy dózisú tmp-SMX-t (320 mg trimetoprim/1600 mg szulfametoxazol intravénásan) vagy vankomicint (1 mg intravénásan naponta kétszer) kapjanak legalább 7 napig. A tmp-SMX csoportban a kezelést a klinikus belátása szerint át lehet alakítani egy egyenértékű dózisú orális kezelésre., A 2 csoport kiindulási jellemzői hasonlóak voltak, 66 éves átlagéletkor és hasonló társbetegségek mellett, bár a vankomicin-csoportban a bakteremiában szenvedő betegek nagyobb százaléka volt, mint a tmp-SMX csoportban (30% vs 43%; P = .042). Az elsődleges eredmény a 7 napos kezelés kudarca volt, amelyet halál, tartós láz vagy hipotenzió, stabil vagy romló szekvenciális szervi elégtelenség-értékelési pontszám vagy tartós bakteriémia összetételeként határoztak meg., Ebben az eredményben nem észleltek statisztikailag szignifikáns különbséget a 2 csoport között (38%-os tmp-SMX kezelés sikertelensége vs 27% vankomicin esetén; abszolút különbség 10,4%, 95% – os CI -1,2% – 21,5%).

mivel azonban az abszolút különbség 95%-os konfidencia-intervalluma a 15% – os noninferioritás előre meghatározott alsó határán kívül esett, a szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy a tmp-SMX nem érte el a noninferioritást a vankomicinhez képest., Ezenkívül a bakteremiában szenvedő betegek alcsoportjában a betegek nagyobb valószínűséggel haltak meg a tmp-SMX csoportban a vankomicin csoporthoz képest,bár ez a különbség ismét nem volt statisztikailag szignifikáns (34% TMP-SMX vs 18% vankomicin esetén; relatív kockázat 1,90, 0,92-3,93).

Dr. Kulkarni a chicagói Northwestern Egyetem kórházi Orvostudományi adjunktusa.